Pál Béla

Veszprém

Veszprém megye székhelye. Egyetemi város, ,,a Királynék városa".

Fekvése

A királynék városa a Séd patakot övező dombokon és völgyekben terül el, három kistáj találkozásánál: északról a Bakony hegyvonulata, délről a Balaton-felvidék, keletről pedig a sík Mezőföld északnyugati nyúlványa, a Veszprémi-fennsík határolja. Ez a központi helyzet jelentős szerepet játszott a város kialakulásában.

A városban születtek

Auer Lipót hegedűművész, pedagógus (1845–1930)
Bakács Tibor Settenkedő, újságíró, kritikus, tévés személyiség (1959-)
Borsos József festőművész (1812–1883)
Bornemisza Attila író, főszerkesztő, JSZLKKL* lovagja, parancsnoka (1950–)
Cholnoky Jenő író, földrajztudós, tanár (1870–1950)
Cholnoky László író, újságíró, jogász (1879–1929)
Cholnoky Viktor író, újságíró, szerkesztő (1868–1912)
Csikász Imre szobrász (1884–1914)
Endrődi Sándor költő (1850–1920)
Görbicz Anita kézilabdázó (1983–)
Kiss Balázs olimpiai bajnok kalapácsvető (1972–)
Kiss Ramóna színésznő (1984–)
Kolossváry Dezső (1854–1919) lovassági tábornok, miniszter
Mustos István piarista szerzetespap (1931–2008)
Óváry Lipót író, történész (1833–1919)
Peremartoni Krisztina színművész 1956
Simonyi Zsigmond nyelvész (1853–1919)
Sziklay János író, újságíró (1857–1945)
Weszprémi István író, orvos (1723–1799)

A városban éltek

Aschermann Ferenc hadtörténetíró, honvéd ezredes (1821–1893)
Ányos Pál költő (1756–1784)
Batsányi János költő (1763–1845)
Bél Mátyás tudós, nyelvész (1684–1749)
Bihari János hegedűművész, zeneszerző (1764–1827)
Brusznyai Árpád tanár, 1956-ban a Veszprém Megyei Forradalmi Tanács elnöke (1924–1958)
Cserhát József költő, újságíró, szerkesztő (1915–1969)
Csermák Antal hegedűművész, zeneszerző (1774–1822)
Eötvös Károly író, újságíró, ügyvéd, politikus (1842–1916)
Fellner Jakab építész (1722–1780)
Galeotto Marzio történetíró (1427–1497)
Ihász-Kovács Éva költő, író, főszerkesztő, Magyar Kultúra Lovagja 1930-
Ircsik József festőművész (1932–1986)
Kórusz József festőművész 1930-
Laczkó Dezső geológus (1860–1932)
Latinovits Zoltán színész (1931–1976)
Manovill Alfréd bankár, berlini magyar egyesület elnőke (1880-1944)
Marian Cozma kézilabdázó, Veszprém tiszteletbeli díszpolgára (1982–2009)
Medgyaszay István építész (1877–1959)
Mindszenty József bíboros, író, szerkesztő, politikus (1892–1975)
Ney Dávid operaénekes (1842–1905)
Noszlopy Gáspár szolgabíró, honvédtiszt (1820–1853)
Padányi Bíró Márton püspök, író, főispán (1696–1762)
Somogyi István lengyel állami-díjas festőművész (1930-2001)
Szent Margit (1242–1271)
Szilágyi László punk festőművész (1966–2007)
Vas Gereben író (1823–1868)
Verancsics Faustus író, várkapitány, polihisztor (1550–1617)
Zichy Mihály festő (1827–1906)

Forrás: wikipedia

Hajmáskér

Hajmáskér község Veszprém megyében, a Veszprémi kistérségben.

Fekvése

A Balaton északkeleti szegletétől 14 km-re fekszik, Várpalota és Veszprém között félúton. A község határában hepehupás, lepusztult dolomittérszín van, amely nem alkalmas mezőgazdasági hasznosításra.

Legközelebbi települések

• Sóly, Öskü, valamint Veszprémhez tartozó Gyulafirátót.

Nevezetességei

• Katonai lőtér

Forrás: wikipedia

Papkeszi

Papkeszi község Veszprém megyében, a Veszprémi kistérségben.

Története

Papkeszi határában az 1950-60-as években talált őskori és ókori leletanyagok tanulsága szerint igen korai település. Papkeszi nevét úgy kapta, hogy a hon¬foglalás után a Keszi törzshöz tartozók telepedtek itt meg, róluk nyerte a helységnév "keszi" utótagját, a "Pap" előtag első birtokosára, a veszprémi káptalanra utal. Hivatalos oklevelekben először 1082-ben tűnt fel Kezy néven, a XV. század második felében már Kezy, 1488-ban már Papkezy a neve a településnek.
Papkeszi külterületi lakott helyei: Alsómáma és Felsőmáma: Felső-major, Rostáspuszta, Sári puszta és Táborhegy, Mámatető.
A XVI. században lakói sokat szenvedtek a török hadak csapásaitól. 1531-ben portáinak 47%-át égették fel. 1545-től robottal a várpalotai várnak tartozott hódoltsági adót pedig 1550-től fizetett. A súlyos harcok és a növekvő szolgáltatások miatt lakossága erősen megfogyatkozott, mert lakói nem tudták a sok robotot, jogtalan bírságot fizetni. 1596-ban már, mint pusztát írták össze.
Népességének megélhetési forrása a föld¬művelés volt. A török idők alatt sok papi birtok világi kézre szállt, így Papkeszi is a gróf Zichyek birtokába ment át, s abban is maradt a jobbágyság felszabadításáig.
A református egyház keletkezésének éve: 1597. A székesfehérvári török bég engedélyezte 1650-ben református lelkészi lakás építése céljából két kőművesnek Tihany városából Papkeszire utazását ( Osvald és Taytli ). A 15 éves háború után visszatért ugyan ide néhány jobbágy, de népessége csak az 1650-es évekre tud némileg megerősödni.
A Zichy-család 1755-ben, majd 1760-ban szerződést kötött a jobbágyokkal, amelyben kötelezi asszonyait, hogy Palota várába járjanak mosni, rostálni, fonni és tollat fosztani. 1720 óta az úrbéri terhek iszonyatosan nehezed¬nek a lakókra, majd 1774-ben újabb szerzőződés születik a falu népe és az uraság között, a fuvar csökkentéséért azonban tovább tart a harc. a Séden és a Bándi-patakon három vízimalom állt: egyik a falué volt.
A mezőgazdasági lakosság több mint fele agrárproletárként tengette életét. A község fejlődése a XIX. századtól kezdve lassú és egyenlőtlen volt. 1829-ben 673 lakost, 1869-ben a nép-számláláskor 713 lakost írtak össze. Az 1900-es népszámláláskor 925 lakost írt össze. 1920-ban már csak 903 lakosa van a községnek. 1935-ben már 900-nál többen lakták. A falu fejlődését itt is az ipartelepek beindulása indította el. 1936-ban létesült Colorchémia gyár (1941-ben 300 főt meghaladja az ipari keresők száma).
A II. világháború befejezése után felosztották a nagybirtokokat az egykori cselédek, nincstelenek és kisparasztok között. A földreformkor minden cseléd házhelyet kapott. Ezek beépítésével kétszeresére nőtt a község. Fejlődése a mezőgazdaság átszervezése után meggyorsult. A volt Levente otthont építették át Kultúrházzá. 8 tantermes iskola épült, klubkönyvtárat hoztak létre 1963-ban. 1964-ben 3 millió forint beruházással törpe vízművet létesítettek.
Építettek: 3 pedagóguslakást, új üzletházat nyitott Berhida és Vidéke Áfész 1969-ben. Orvosi rendelőt építettek. Két forgalmas vegyesbolt, presszó, büfé állt a lakók rendelkezésére. 1983-ban 225 diák tanult az általános iskolában.
1959. március 1-jén alakult TSZ Egyetértés néven Papkeszin, amelyhez 1962. január 1-jén csatlakoztak a vilonyai és királyszentistváni termelőszövetkezetek. Az egyesített nagyüzem 1968. január 1-jén egyesült a balatonkenesei majd a litéri szövetkezettel. Közben maradt a papkeszi szövetkezettől örökölt név.
Az iskola tornateremmel és 3 szakteremmel bővült 1991-ben. A tornatermet a tanulók mellett szívesen használják a fiatalok is. A nyolcosztályos általános iskolájában 186 fő tanul, az intézet 1992-ben vette fel a Bocskai István nevet, azóta rendszeresek a Bocskai-napok. A könyvtár az anyaközségben és a Color lakótelepen található.

Forrás: wikipedia

Szentkirályszabadja

A hagyomány szerint a település annak köszönheti nevét, hogy a környéken csatázó Koppány herceg vereségét követően István nagyfejedelem azon a kis magaslaton négyeltette fel, ahol a római katolikus templom áll Szentkirályszabadja falu keleti szélén.

1970-től a község területén épített repülőtéren állomásozott a MH 89. harci helikopter ezrede, Mil Mi-8, Mi-17 és Mi-24 típusú helikopterekkel. 2004. nyarán a légibázist bezárták és az alakulat Szolnokra települt át

Királyszentistván

Már a római időkben lakott volt, melyet római villamaradaványok tanusítanak. Árpád-kori település. A hagyományok szerint I. István itt győzte le 997-ben Koppányt, valószínűleg innen származik a neve. valamint erre utal a település címere. Első írásos említése 1476-ból való (Zenth Istwan).

1560-ban Várpalotához csatolták. A falu a 16. században többször elpusztult, 1650-től a Zichy családé lett.

1908-ban a falu közelében tartották az Osztrák–Magyar Monarchia katonai nagygyakorlatát, melyet Ferenc József is megtekintett, akkor kapta a falu neve a király előtagot.

Vilonya

Vilonya helységnév első említése 1481-re tehető Wynyola néven, elsődleges névváltozata talán a Vanyola névvel kapcsolható össze. A részletek még tisztázatlanok. A Vilonya elnevezéssel csak a 16-17. század környékén találkozhatunk. A Sukorói-hegy dolomitszikláira épült falu, erdős, köves, karsztos területen fekszik, határán átfolyik a Séd patak. 1908-ban, I. Ferenc József Magyar Király innen nézte végig a Hajmáskéren zajló hadgyakorlatot. Azóta a hegyet Királylátónak is mondják. A Séd vizén két malom működött, amelyek közül az egyik jobbágyi kézen volt. Határában két szőlőhegy áll, a Berty és a Kishegy. A község szőlőtermesztése már a 16. században jelentős, ugyanis a település fekvésének geomorfológiai adottságai változatos termőhely típusokat eredményeztek. A terület juhtenyésztésre alkalmas. A lakosság paraszti foglalkozású, terményeiket a közeli Veszprémben értékesítik. A falu a fehérvári préposté volt, a 16. század közepén Palota végvárához csatolták. 1650-től a Zichy család birtokolja. A palotai officiálisok az urbáriumon felül ingyen szedték a jobbágyok javait, nem fizettek nagy mennyiségű rekvirált a takarmányért sem. A kolonusok mind kevésbé gondozták szőlőiket, ezért az 1700-as évek közepétől fokozatosan kipusztultak. A szántóföldek szintén megmunkálatlanok maradtak, egyre kevesebb az igásállat a településen. Ilyen viszonyok között Vilonya telkeinek fele lakatlan ebben az időszakban. A lakosság röghöz kötött, örökös jobbágy. Jogszolgálati fóruma 1540-től mindvégig a palotai úriszék. A 18. században lakossága túlnyomórészt református vallású, a kevés számú római katolikus lakos fíliaként, Öskühöz tartozik. A községben ősrégi alapítású római katolikus iskolakápolna működik a mai napig. A 19. században a falu sorsa a környékbéli községekhez hasonlóan alakult. Peremarton, Berhida iparosodása a községre is hatással volt. Amíg azonban a szomszéd településeken az iparosodás alapvető változást hozott, addig Vilonyán 1941-ben a lakosság kb. 50%-a próbált megélni az iparból. Ennek oka a viszonylag erős kis,- és középparaszti réget. Ők alapították meg az 1945. utáni években a helyi termelőszövetkezetet, amely az 1960-70-es években egyesült a papkeszi, majd a kenesei szövetkezettel. Fő ágazatként a juhászatra specializálódtak, ennek megfelelően alakult ki a helyi ipar is, 1923-ban bőrgyár alakult. A nagyüzemi mezőgazdaság és a helyi ipar felgyorsította a település fejlődését. Kultúrház, orvosi rendelő épült, villamosították a községet, majd 1970-ben a vízvezeték-hálózat is elkészült. Új lakótelep épült Újtelep néven. Papkeszi, Királyszentistván és Vilonya községek a tanácsrendszer idején közös községi tanácsot hozott létre, melynek igazgatási feladatait Papkeszi látta el. 1990-ben tartott önkormányzati választásoktól 8 tagú képviselő-testület látja el a falu képviseletét és irányítását. A település életében az 1990-es évektől kezdve fejlődés figyelhető meg a vezetékesgáz-rendszer, illetve a telefonhálózat bővítése kapcsán. Ez a fejlődés az 1996-2002-ig terjedő időszakban stagnálni látszik. Vilonya 2003. január 1-vel Berhida Várossal alapított körjegyzőséget. Ez a váltás ismét új változásokat hozott maga után: a még 1996-ban tervbe vett szennyvízcsatorna beruházás megvalósulásával új útburkolathoz jutott a község. Ugyanakkor a réges-rég eltervezett telekkialakítás, mely a falu elöregedését hivatott megakadályozni, állandó akadályokba ütközik. Napjainkban település csinosítása, az élhetőbb környezet kialakítása, kulturális rendezvényeken az összetartozás erősítése jelenti a fő feladatot.

Sóly

Betereg vagy más néven Sóly falu a jelenlegi település helyén állt már feltehetően a magyarok honfoglalása előtt is, vagy rövidesen azután. 1002-ben vagy 1009-ben I. (Szent) István magyar király a veszprémi püspököt, illetve a püspökséget rendelte - természetesen csak egyházi vonatkozásban - Veszprém, Kolon (Zala), Alba (Fejér) és Visegrád királyi várispánságok fölé. Az adományozó okiratot - melynek csak másolata lelhető fel a veszprémi káptalan levéltárában - István király Sólyban adta ki. A dátumozás a következőképpen íródott: "Datum in Sool apud capellam beati Stephani protomartiris. Anno ab icarnatione Domini millesimo VIIII", azaz: "Datálva Sólyban, boldog István protomártír kápolnája mellett. Az Úr megtestesülésének 1009. évében." Valószínűsíthető, hogy Sóly település volt a színhelye a magyarság későbbi történelmét alapvetően befolyásoló István-Koppány csatának vagy valamilyen vonatkozásban érintette azt. Sóly faluról Fényes Elek 1854-ben készített alaposabb leírást. Könyvében az alábbiakat írta: "Sóly, magyar-német falu Veszprém vármegyében, Palota és Veszprém között, mindeniktől egyforma távolságra, 254 katholikus és 454 református lakos. Ez előtt a katholikusok is mind magyarok voltak, de most köztük több a német. A reformátusok temploma igen régi épület, s hihető, hogy még Szt. István király idejében formáltatott, mert a veszprémi püspökség itt erősíttetett meg, mint azt az oklevél vége mutatja: "Datum in villa nostra Sóly". Határán keresztül foly a Séd vize, s ezen van egy hegyoldalban az uradalomnak egy igen mesterséges készületű papirosmalma. Földjei soványak, legelője köves, kopár, rétjei jók, bora nagyon derék, s ha sokáig áll, a somlyóival vetélkedik. Földesura: a zirci cisztercita apátság." Szomorú nevezetessége Sólynak, hogy 1880-ban a zirci apátság sólyi szőlőjében észlelték annak a filoxérának az első jeleit, amely fertőzés két év alatt elérte a vörösberényi szőlőhegyet, s az 1890-es évek közepére a Balaton-felvidék teljes szőlőkultúráját megsemmisítette.